Bevezetés a feng shuiba

pic_2

Feng Shui

Szószerinti jelentése: szél és víz

A Feng Shui arra törekszik, hogy az ember összhangban legyen az őt körülvevő környezettel, otthonában, munkahelyén, és a természetben a Föld erővonalaival. Földünk domborzata a hegyek és völgyek, síkságok és folyók „külső” környezetként befolyásolják otthonunk fekvését.
pic_1Kínában már több ezer éve felismerték a környezet hatását az emberek életére, s a harmonikusabb élet kialakítása érdekében pedig a térrendezés művészetét alkalmazták a kínai császár udvarában. A térrendezés művészete segítette a kínai császári dinasztiák több évszázadon keresztüli uralkodását.
Az ősi Kínából származó, több ezer évre visszanyúló hagyománya, a ma emberének is segítségére lehet, ha harmóniára törekszik önmaga körül.

A nyugati kultúrában is könnyen használható az otthonok, vagy munkahelyek harmonizálására, anélkül, hogy „kínai lakássá” kellene változtatnunk környezetünket. A módszert, gyakran elhanyagolható költségekkel alkalmazhatjuk régi és új épületeknél egyaránt.
A kedvező elrendezésű helyiségek energiái támogatják az ott lakók/dolgozók élethelyzeteit, míg a kedvezőtlen elrendezés akadályozza az előbbre jutást, de a kedvezőtlen energiájú szobában is megvalósítható a kiegyensúlyozottabb pic_3családi élet.
A Feng Shui egy életfilozófia melynek segítségével könnyebben boldogulhatunk családunkkal, párkapcsolatunkkal, egészségünkkel, karrierünkkel.
Számtalan lehetőség közül választhatunk egy-egy életterület jobbítása során, de a cél mindig a kedvező energiák előmozdítása, mely aktivizálja az adott területet otthonunkban, vagy akár a munkahelyen.

A cikket tanácsadónőnk: B. Nagy Magdolna írta.
www.ezoterikustanacsok.shp.hu

Magyar Honlap Linkek