"Féltékeny? Én?"
Kutatások féltékenységi ügyekben
Egy kanadai pszichológusokból álló kutatócsoport 25-50 év közötti felnőttek körében végzett felmérést a közelmúltban, melynek során a szerelmi, házas- vagy élettársi kapcsolatot leginkább veszélyeztető tényezők iránt érdeklődtek. A kérdőívet kitöltők az ilyen irányú problémák fontossági sorrendjében a második helyre tették a féltékenységet. Szinte mindenki megjegyezte, hogy a mértéktartó, visszafogottan jelentkező féltékenységet elviselhetőnek és veszélytelennek tartják, annak elhatalmasodását, kóros fokát azonban rendkívül ártalmasnak ítélik a párkapcsolat jövője szempontjából.
Az enyhe szívtáji fájdalom még \"normális\"
Van igazság a fenti vizsgálódás nyomán készült tanulmány egyik
megállapításában: ha enyhe szívtáji fájdalmat érzünk akkor, amikor egy feltűnően csinos nővel/férfival áll kapcsolatban - akár munka ügyben - a párunk, abban még nincs semmi beteges. De ha a másik nemnek egy feltűnőbb képviselője megjelenik a színen, és máris kitör a veszekedés otthon - az már nem normális jelenség. Ennek persze velejárója az állandó kémkedés a másik után, ami rövid idő eltelte után óriási kárt okozhat a párkapcsolatban, és végül megölheti azt. \"Hol voltál? Kivel ebédeltél? Amikor tegnap a fogadáson találkoztál azzal a bájgúnárral, miért mosolyogtál rá? Kit hívtál telefonon? Ki volt ez az ismerősöd, aki olyan mélyen a szemedbe nézett?\" - és sorolhatnánk a beteges féltékenységre utaló, gyakran előforduló kérdéseket. Pedig ha a kórosan gyanakvó ember nem fojtja el magában indulatait, tudatosan nem változtat a társához való érzelmi hozzáállásán és nem igyekszik meggyőződni róla, hogy valójában nincs is oka az állandó féltékenykedésre, az pokollá teheti mindkettőjük életét, ami egy idő után kontrollálhatatlan életformává válik.
Ha a féltékeny ember lelkileg szenved, gyötrődik, sajnos arra készteti a társát is, és az élet kettesben lassanként rémálommá válik. Valójában a kóros féltékenység eredménye lehet az is, hogy végül meghiúsul mindenfajta párbeszéd a szerelmi partnerek között, hiszen teljes a hitetlenség az egyik fél részéről. Nincs is annál borzasztóbb és kiábrándítóbb, mint amikor valakinek nincs miért szemrehányást tennie magának, és mégis érzi, hogy hiába győzködi a másikat a hűségéről, az nem hisz neki. Szinte zúg a feje az örökösen ismétlődő mondatoktól, melyeket a saját téveszméibe magát belelovalló társától nap mint nap hall. \"Biztos vagyok benne, hogy megcsalsz, és tudom, hogy el fogsz hagyni.\" Vagy: \"Jól csinálod, úgy teszel, mintha hű lennél hozzám, pedig mást szeretsz.\\\" - ilyen és ehhez hasonló mondatok a párkapcsolat igazi sírásói. A megvádolt társ azután egy napon rájön, hogy sehogyan sem tud a másiknak tetsző módon viselkedni, aki minden lépésében talál kifogásolnivalót, mellyel az ő csalfaságát próbálja bizonygatni.
Ne játszunk a szerelmünk érzéseivel
Nehéz az élet az ilyen társsal, mégis, ha nem szeretnénk őt elveszíteni, a korábbi bizalmas viszony helyreállításának vannak bizonyos eszközei. Próbáljuk meg csökkenteni azt a hatalmas terhet, melyet a mindennapi életben a féltékeny ember elviselése ró ránk úgy, hogy sokkal jobban figyelünk rá. Bánjunk vele úgy, mint egy valójában pszichésen sérült emberrel! Sokan elkövetik például azt a hibát, hogy gúnyt űznek a partner kóros gyanakvásából és játszanak érzéseivel. Pedig ilyen esetekben alapvető szabály az, hogy ne gázoljunk a lelkébe, ne ingereljük azzal, hogy mások elcsábításának az igényét mímeljük, csak hogy \"froclizzuk\" őt... Ne játszadozzunk az olyan magatartásformával sem, hogy rendszeresen dicsérjük azt a másik nemből való (feltűnően csinos vagy okos) személyt, akivel naponta kapcsolatban állunk (pl. a munkahelyünkön), csak hogy bosszantsuk - mert ő mindebből azt érzékeli, hogy a hűtlenség első jelei mutatkoznak. Ugyanakkor a maradék önbizalma is elvész, ha úgy véli, másokat különbnek tartunk nála. Emellett fölösleges fájdalmat is okozunk neki és növeljük a bajt. Ne provokáljuk hát őt - más módon sem - ilyen irányban, mert a játék nagyon hamar komollyá válhat és a végsőkig elfajulhat a viszony.
Csak később döbbennünk majd rá, hogy - minden alap nélkül - féltékenységének \"termékeny\" táptalajt szolgáltattunk.
Nem szabad megfeledkezni arról a valós veszélyről sem, hogy egyes féltékeny emberek helyrehozhatatlan cselekedeteket hajthatnak végre, mindenre képesek lehetnek - különösen, ha ingerlik őket... Kerüljük hát a kétértelmű célzásokat, a humorizálást, melyekkel csak olajat önthetünk a tűzre, azaz az abnormálisan féltékeny embert szinte az őrületbe kergethetjük. De az állandó védekezés sem célravezető. A leghelyesebb, ha megnyugtatjuk őt, biztonságot sugárzunk: rendszeresen ismételgessük (és konkrét esetekben bizonyítsuk is be), mennyire megbízhat bennünk - és persze, hogy szeretjük.
A helyes magatartás
Ugyanakkor tanácsos vigyáznunk arra is, hogy soha ne ragadtassuk el magunkat, törekedjünk a jellemzően higgadt magatartásra. Hiszen bármit, amit társunk \"féltékenységi rohamai\" idején a fejéhez vágunk, azt később felhasználhatja ellenünk. Mert az ilyen \"jelenetek\" táplálni fogják beteges bizalmatlanságát, ami eltorzítja ítélőképességét, elferdíti gondolatait. Ezért békésen magyarázzuk el neki, hogy nem fogunk válaszolni örökösen gyanakvó kérdéseire, ezért jobb, ha abbahagyja az azokkal való gyötrést. Maradjunk érzéketlenek gyanúsítgatásaival szemben, mert mi sem tudunk lecsillapodni, ha hagyjuk sodortatni magunkat az olykor hihetetlenül erős indulatok áramával. Ugyanakkor vegyük észre: minden féltékeny ember arra törekszik, hogy a másik feladassa a szabadságát (ezáltal annak minden lépését könnyebben ellenőrizhesse), így ne dőljünk be például a \"te már többé ne menj vissza dolgozni, szívem, maradj csak a gyerekekkel\" kezdetű, a szakmai életből és közösségből kizáró javaslatoknak - mert később drága árat fizethetünk érte.
De mindent egybevetve: a kóros féltékenységből ki kell gyógyulni! Javasoljuk a társunknak, forduljon pszichológushoz, hogy megtudja, honnan ered ez az irántunk (és saját maga iránt) megnyilvánuló, óriási bizalomhiány. Ha viszont rajtunk mutatkoznának ilyen jelek, mi se habozzunk pszichológus segítségét igénybe venni.
Forrás: Gyógyszertári Practicum, 2007/01.
http://www.patikamagazin.hu/index.php?cikk=10502
