A Bhakti Jóga az érzések és az érzelmek vezetésének útja, amely eszköz, hogy felismerjük a minden emberi lényben rejlő transzcendens és isteni természetet. Sokan jellemzik az Isten iránti odaadás és a vallásos áhitat jógájaként, amivel vallásos színezet keltenek, jóllehet a Bhakti Jógán keresztül lehetséges az élet harmóniájának és egységének megismérése.
http://www.satyananda.hu/index.php?page=fajta
A bhakti a szeretet, a szolgálat és az odaadás kifejezése a személyes Isten iránt. A Bhagavad-gítá által ajánlott út a bhakti-jóga, amelyben Ardzsunát arra kérik, hogy szolgálja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Srí Krisnát. A bhakti-jóga szemben áll azzal az elképzeléssel, mely szerint az ember eggyé válhat a Legfelsőbb Úrral. A bhakti-jógában úgy tartják, hogy Isten szolgálata örökkévaló, s az egyéni lélek sohasem válik eggyé Istennel. India nagy bölcsei, mint például Csaitanja Maháprabhu, Rámánudzsácsárja és Madhvácsárja azt tanították, hogy Isten megvalósítását, megismerését a bhakti, vagyis az odaadó szolgálat útján lehet elérni.